JUJIAIA fogkefe fertőtlenítő bemutató

JUJIAIA_fogkefe_fertotlenito_9

Akkus kivitel

4 fogkefe hely

LCD kijelző

253.7nm UV fény

” Mivel nem vagyok bakteriológus és nem is rendelkezem olyan eszközökkel, hogy hitelesen azt mondja rá, hogy tiszta, ezért hagyatkozok a gyártó leírására….” 

Ma minden a fertőtlenítésről és az egészségről szól, de ez alól ne felejtsük ki a személyes higiéniánkra használandó tárgyakat sem. Nem csak a kezünkön, ruhánkon telepszenek meg ezek a kórokozók, hanem minden máson is. Több kutatást is olvashattunk, hogy az egyik legbacisabb dolog amit használunk az a konyharuha, vagy a saját mobiltelefonunk. Ezért feltételezhető, hogy ráugrálnak ezek a rohadékok a fogkefénkre is amit szépen naponta legalább kétszer a szánkba veszünk! Na ennek itt mi véget is vetettünk, mert beszereztük a kimondhatatlan nevű cég eszközét, aki egyébként a Xiaominak gyártja ezt a fogkefe fertőtlenítőt.  De kell ez nekünk valójában? Tényleg megöli ezeket az apróságokat? Sajnos ennek tényét nem tudtuk megállapítani, mert sem eszközünk, sem pedig lehetőségünk nincs az igazságot megtudni, tehát szimplán elhisszük, hogy működik. Ha csak kicsit is figyeltünk fizika órán, akkor azért tudnunk kell, hogy az UV sugarak egy bizonyos hullámhosszon irtják rendesen a bacikat, azaz ha ebben tényleg van, akkor már jó az esély. 


Megveszem

Design

A gyártó igyekszik megfelelni a Xiaomi magas minőségi és Design elvárásainak, tehát a termék annyira nem lehet kínai piacos. Kibontva már nem tűnik nagyon komolynak, de mit is várunk el? Semmit. A 4 fogkefét befogadó tartó elég gyenge anyagból készült, de nem az a törékeny ócska fajta, hanem az az átlagos de nem minőségi. Nincs meg a Xiaomi feeling, nem mattított, nem is festett, hanem csak az  egyszerűen kifröccsöntjük fajta. Szép, meg stabil, de kicsit olcsó hatást kelt. Elején találhatunk egy felnyitható ajtót, aminek fontos szerepe is van. Ez alatt fogadja a fogkeféket, szám szerint 4 darabot. Mellette egy fekete üveglap látható, ami alá elrejtették a 7 szegmenses kijelzőt, ami mutatja majd az információkat. Egy ezüst gomb is kapott helyet, ez csak a bekapcsolásért felelős, tehát sok feladatot nem bíztak rá. Oldalán egy microUSB töltési lehetőség. A csomagolásban elrejtőzött egy fali konzol és egy darabka 3M-es ragasztócsík. Ezekkel tudjuk a csempére rögzíteni az eszközt úgy, hogy az bármikor levehető, hordozható, tölthető legyen. Belsejében nem sok minden kapott helyet, egy 450mAh-s akku, a 7 szegmenses kijelző, némi elektronika ami a visszaszámolásért felelős, na meg a germicid(?) lámpa, ami 235nm-es fénysugárral ostorozza a baktériumokat a keféinken. Azt azért tudni kell, hogy ez nem az a germicid fény amit megszokhattunk gyerekkorunkban az orvosi rendelőben. UV-C-nek azért beillik, mert elhisszük. 


A ragasztószalaggal könnyedén felszereltem, persze én maximalista vagyok, tehát lézeres szintezőt is alkalmaztam. Akinek nincs annak elég a telefonján lévő vízmérték, az is nagyjából pontos. A ragacs brutálisan fog, tehát óvatosan, fokozott figyelemmel, mert ferdén elég hülyén fog kinézni, leszedni meg már csak az a bizonyos valaki tudja normálisan! Konzol a helyén, felakaszthattam az új szerzeményem. Gyorsan elő is kerültek a fogkefék a családtól, minden töltőfej megüresedett hirtelen. A mezei fogkefe jól illeszkedik bele, de a Xiaomiból is kipróbáltam párat Az EX3 már kicsit beleszorul, tehát az annyira nem bele való a vájatba. Aaaaand the monkey jumps into the water, szokták volt mondani, legyen bekapcs. Megnyomva a gombot nem történik semmi, a fedél nyitott állapotában az eszköz nem bekapcsolható, OPN azaz open jelzés fogad minket. Ez csak annyit jelent, hogy hajtsuk le a fedelet mert az eszköz nem dezinfektál. Ajtó lecsuk, és azonnal elindul a fertőtlenítés, ami 360 másodpercig tart. Ezt a kijelzőn követni is tudjuk, tehát zuhanyozás előtt érdemes bekapcsolni és mire kijövünk a víz alól már fertőtlenített fogkefe fogad minket. Menet közben megállítható a gombbal, vagy csak szimplán az ajtó nyitásával. A teljesen feltöltött akkuval 40x játszhatjuk el a mutatványunk, ezután már töltőt kíván a rendszer. 2 kellemes óra alatt megszívja magát, én nem szoktam levenni, hanem egy powerbankot tolok alá. 

JUJIAIA fogkefe fertőtlenítő
JUJIAIA fogkefe fertőtlenítő

Előző
Következő
Azt megerősíteni nem tudom, hogy ténylegesen megfelelően fertőtlenített-e a fogkefém, vagy csak szimpla áldozat vagyok, viszont sok dolog van amit tehetünk az egészségünkért, akkor a szájhigiéniánk ennyit megérdemel. Én rendre esténként bekapcsolom, megnyugtatom a lelkem, hogy legalább megpróbáltam. A holmi 20-22 dollár között mozog, ennyit áldoztam az egészség vagy átverés oltárán. Véleményem nincs, mivel fentebb említettem, semmilyen biológia laboratóriumba nem vittem az keféket, hogy tényleg tiszták, szimplán csak elhiszem. Nekem ennyit megér….

JUJIAIA fogkefe fertőtlenítő
JUJIAIA fogkefe fertőtlenítő
JUJIAIA fogkefe fertőtlenítő
JUJIAIA fogkefe fertőtlenítő

Előző
Következő

Akarok egy ilyet!

Értékelés

4/5
Anyaghasználata kicsit silány, de nem az az igazi sz&#@Đ#r fajta, lehetne masszívabb, néha félő hogy letörik, eltörik az ajtó, vagy a vájat. Ezen kívül semmi rossz gondolat nem merült fel bennem, pofás darab, nem kell rejtegetni a vendégek elől, inkább megkérdezik mi ez és szívesen elmagyarázom miért használunk ilyet…

A terméket ezen a linken tudod megvenni

Akkus megoldás

A 450mAh akku jól bírja

4 fogkefe

Egyszerre 4 fogkefét fertőtleníthetünk

Időzítő

Előre programozott időzítő, ami 6 percig fertőtlenít

7 szegmenses kijelző

Könnyen leolvasható kijelző

További tesztek, cikkek